Általam zseniálisnak talált, feltörekvő fotósok témakörének második főszereplője egy maláj tehetség lesz, aki mert nagyot álmodni.
Zhong Lin egy aprócska faluban született Malajziában, édesapja hatására először a filmezés iránt kezdett el érdeklődni, ám annak hosszú folyamata közben beleszeretett a fotózásba, amelybe autodidakta módon tanult bele. Legnagyobb sikereit a brit Vogueban, a Vanity Fairben és a W Koreában érte el. Filmes múltjában akkor is biztos lettem volna, ha nem olvasom végig a Somewhere magazinnal készült interjúját. Képi világa számomra olyan, mintha valamelyik kedvenc Netflix sorozatom fotóit lapozgatnám az IMDb-n, egyszerre szürreális, érzéki és persze jövőbe mutató. Sokszor provokatív témaválasztása előtt az első, ami igazán szemet szúr, az a színek kombinációja, nagyon jellemző rá az élénk piros, narancssárga és kék használata, utómunkáját illetően pedig egyértelmű, hogy nem a tökéletességet, hanem az élet izgalmát igyekszik átadni.
Zhong a vírushelyzet kirobbanásának köszönhetően Tajvanban telepedett le, ahol április 23-án nekilátott a 365 napos programjának. Ez azt jelenti, hogy az év minden egyes napján új fotót postol új témában, mindezt úgy, hogy az adott kép az adott napon készül, nem használ fel régebbi képeket az archívumából. Számunkra ez nyilván szemet gyönyörködtető, számára viszont nem mindig egyszerű, hiszen saját bevallása szerint leginkább a folytonos utazása és a közben megismert új emberek inspirálják, az, ahogyan különböző városokban különbözőképpen zajlik az élet. A legelső napon Zhong úgy jellemezte a projektet, mint egy közös utazást, amiben reméli, hogy a végeredmény mindenkié lesz és reményre ad majd okot, a célja pedig az volt, hogy újra felfedezze, milyen a semmiből teremteni korátok, határok nélkül úgy, hogy semmi sincs előre meghatározva.
“Mindig arra törekszem, hogy ki tudjak lépni a komfortzónámból, a változás az, amire igazán vágyok. Ennek a 365 napos projektnek az elvégzésével egyszerre fedezhetem fel és tolhatom ki a határaimat. Lehetek például a vad természetben vagy olyan helyeken, ahová egyébként biztosan nem mennék, de az is előfordul, hogy napokig csak erőltetem az agyam, hogy valami újjal és kreatívval tudjak előrukkolni. Mindig vannak olyan időszakok, amikor mindent meg akarok változtatni és a megszokottól eltérőt akarok alkotni. Néha úgy ébredek, hogy tele vagyok ötletekkel, de néha semmi se jut eszembe.” - nyilatkozta Lin a CNN-nek arról, hogyan éli meg az általa életre keltett projektet.
A képeken főleg a fotóművésznő barátai vagy modellek szerepelnek, esetleg olyan tehetséges emberek, akikre online talált rá. Az egész éves projektet olyan magazinok is felkapták, mint az i-D vagy a Dazed, így Zhong valószínűleg ennek is köszönheti, hogy idén már két Vogue címlapot is fotózott és több márka felkereste kampányfotózás céljából.
A mai napon a 153. kép fog következni, amit az Instagram oldalán tudsz majd megnézni.
Forrás: Zhong Lin, Somewhere Magazine, i-D vice, CNN, Dazed Digital
Comments