Örökség, remény, újjáébredés. Három szó, ami jellemzi a Fendi 2021-es tavaszi kollekcióját és egyúttal a hozzá készült zseniális kampányt, melyet újra Nick Knight örökített meg.
Jill Kortleve és Estelle Chen a Fendi tavaszi kampányában
Kép forrása: The Impression
Az olasz divatház új kampányképei ismét magára a bemutatóra reflektálnak, sterilen fehér falakkal, minimális berendezéssel, valamint a fényekkel és árnyékokkal való játékkal. A stúdió letisztultságának köszönhetően tökéletesen tud vibrálni a három kiemelkedő színkód, vagyis a légies anyagokon megjelenő mézsárga, égkék és bíborvörös. Fontos szerepet kap továbbá a római Colosseum sziluettje is, amely a tervezőnő, Silvia Venturini Fendi számára a családjával töltött otthoni időt jelképezi, azt a helyet, ahonnan az ablakból figyelhetik a világ múlását.
Jill Kortleve, Malaika Holmen és Mariacarla Boscono a főszerepben
Képek forrása: The Impression, 10 Magazine
Az elmosódott mozgó alakokat azt hiszem sokan szellemeknek gondolják, szerintem inkább emlékképeket testesítenek meg, amiket a bezártság nyugalmában felelevenítünk. Maga a kollekció a hivatalos nyilatkozatok szerint is egyfajta emlék-patchwork Silvia számára, amit a legszürreálisabb körülmények közt tudott kivitelezni.
Érdemes megnézni a 2021-es tavaszi reklámfilmet is, melyet Britt Lloyd rendezett:
Mint mindig, érdemes szót ejteni a castingról, amelyet természetesen Piergiorgio Del Moro-nak köszönhetünk. 2020-ban Versace mellett Fendi volt az a luxus márka, amely történelme során először alkalmazott plus size modellt a kifutóján. Fendi esetében a Models.com által az év modelljének megszavazott Jill Kortleve volt az első szerencsések közt, aki az őszi, majd tavaszi shown is szerepelhetett, sőt, ő lehetett az első plus size Fendi kampányarc is, ami óriási előrelépés a divatiparban. Érdekesség, hogy a holland topmodell korábban "átlagos" modellként dolgozott, ám csak 25 évesen, már plus size modellként tudott befutni Alexander McQueen exkluzív 2019-es kampányarcaként.
A Fendi kampány további szereplője a divathetek 40 éves sztárja, Mariacarla Boscono és a kínai származású Estelle Chen, aki bár már nem számít új arcnak, 2015 óta most van igazán karrierje csúcsán. Malaika Holmen is látható egy kampányfotón, akiről érdemes tudni, hogy a legutóbbi szezonban a legkiemelkedőbb új arcnak szavazták meg a kifutós munkái alapján.
Mariacarla és Estelle a Fendi Eyewear kampányában
Képek forrása: The Impression
Számomra ez a második szezon, amelyben Fendi valóban kiemelkedik az unalmas kollekciók, akár kampányok közül, ezért különösen izgatott vagyok a január 27-én a párizsi couture divathét keretei közt bemutatandó új kollekcióra, amit már Kim Jones fog tervezni. Silvia Venturini Fendi pedig, aki ebben a szürreális időszakban szeretette meg velem a márkát, 2021-től már csak a férfi kollekciókért felelős.
Comments