A magyar nők leggyakrabban előforduló daganata az emlőrák, évente 5-6000 új beteget fedeznek fel, amelyből nagyjából 2000 hal bele a betegségbe. Külföldi adatok tekintetében 8 amerikai nő közül 1-nél valószínű, hogy élete során kialakul a mellrák. Az EU területén pedig az emlőrák volt a halálozás legfőbb oka 2016-ban, nem csak a rákos megbetegedéseket tekintve. Október a mellrák elleni küzdelem hónapja, ami alatt lehetőség nyílik szélesebb körökben tájékoztatni az embereket a rendszeres szűrés és önvizsgálat fontosságáról. Ez azért fontos, mert az időben elkapott betegség általában gyógyítható, a rákos megbetegedések 40%-a pedig megelőzhető okokra vezethető vissza.
“A mammográfiás szűrővizsgálat a legjobb módszer az emlőrák korai felfedezésére, segítségével a kézzel még nem tapintható pici elváltozásokat is ki lehet mutatni. A panaszmenteseknek mammográfiás szervezett szűrés 45 és 65 év között kétévente történik. Természetesen mammográfiás vizsgálatot végeznek minden elváltozás esetén is, de ilyenkor ezt már nem tekintjük szűrésnek. A szűrés során emlő ultrahangos vizsgálatra is sor kerülhet, mivel az emlő röntgen és ultrahang vizsgálata együttesen nagyobb érzékenységű a daganatok felfedezésében, mint bármelyik módszer külön-külön. Tapintható elváltozás, illetve képalkotó vizsgálattal észlelt eltérés esetén tűszúrással mintavétel történik citológiai (vékonytű), vagy szövettani (vastagtű) vizsgálatra.” - olvasható a Magyar Rákellenes Liga oldalán a korai felismerésről, ahol az általános figyelmeztető jelekről is olvashatsz.
Az emlő önvizsgálata, szintén a Magyar Rákellenes Liga oldaláról.
Mivel a nőknek még mindig nincs elég tudás a birtokában a betegséggel kapcsolatban vagy egyszerűen félnek elmenni az orvoshoz, számos népszerű divatmárka segít felhívni a figyelmet a rendszeres szűrés fontosságára. A befolyásos designerek abban is segítenek, hogy rajtuk és saját alapítványaikon keresztül milyen kutatással ésvagy felviágosítással foglalkozó projekteket érdemes támogatni.
Balenciaga
Demna Gvasalia előrukkolt egy "We Are Pink" kampánnyal, amely bevételének 10%-át az Institut Curie mellrák megelőzési kutató programjának adományozza, amely azon dolgozik, hogy a korai emlőrák egyszerű vérvétel alapján kimutatható legyen. A kollekció unisex oversize pulcsikat, pólókat és nyakláncot is tartalmaz.
Kép forrása: Balenciaga
David Yurman
Az amerikai luxus ékszermárka, amelynek már a magyar Axente Vanessa is volt a kampányarca, 12. alkalommal fog össze a The Breast Cancer Research Foundation-nel, akik a világon a legígéretesebb eredményeket érik el emlőrákkutatás terén. Idén két rózsaszín műanyag változatával álltak elő a legtöbbet értékesített kábelszerű karkötőjüknek, ezek teljes bevételét az emlőrák elleni kampányra fordítják. Nyakláncok és gyűrű is kapható a David Yurman x BCRF kollekcióban, ezek bevételének a 20%-át ajánlják fel jótékony célra.
A kép forrása: David Yurman
Mango
Bárki számára elérhető áron mozgó támogatói termékek is vannak: a Mango például a Fero Foundation-nel dolgozik együtt a mellrákkutatás finanszírozásában. A kollaboráció 12. éve tart, tavaly a Mango 170 000 eurót adományozott az alapítványnak. A kollekció darabjai olyan fontos üzeneteket hordoznak, mint “Take Action Together” vagy “Hope, Care and Love". A Magyarországon is elérhető kollekció egy neszeszert és három pólót tartalmaz.
Képek forrása: Mango
Ralph Lauren
A divatház Pink Pony kampánya 20. éve támogatja a korai szűréssel, diagnosztizálással, kezeléssel és felvilágosítással foglalkozó projekteket. Idén a limitált kollekció a szeretet nyelvéről szól, a “Live/Love” felirat ezért 20 nyelven érhető el a klasszikus Ralph Lauren színekben. A pólókból befolyt teljes összeget, a Pink Pony kollekciónak pedig a 25%-át olyan nemzetközi szervezeteknek adományozzák, akik részt vesznek a mellrák elleni küzdelemben, Amerikában ezek az összegek a The Pink Pony Found-nál fognak landolni.
Savage X Fenty
Rihanna legújabb fehérnemű kampányával a színes bőrű mellrák túlélőkre irányítja a reflektorfényt. A bemutatott nők közt szerepel Cayatanita, aki a legutóbbi bemutatón is részt vett modellként, valamint Ericka Hart, írónő, elismert előadó és díjnyertes szexedukátor, akit a Ralph Lauren kampányban is láthatsz. A kapszulakollekcióból befolyt összeg egy része a Clara Lionel Foundationt illeti majd, amelyet Rihanna 8 évvel ezelőtt alapított a rákkutatás finanszírozására és hogy segítse a feketék korai diagnosztizálását.
Stella McCartney
“A Letter to My Loved Ones” címet kapta Stella idei mellrák ellen küzdő #NoLessAWoman kampánya, amelyhez Lynsey Addario, a Pulitzer-díjas fotóriporter, valamint Alice Aedy filmrendező és aktivista 12 különböző korú és háttérrel rendelkező nőt kapott lencsevégre. A betegségben érintett nők hegeiket bátran viselve mutatják be az adidas by Stella McCartney masztektómia utáni melltartókat, amiket high fashion divatháznál eddig még biztosan nem láttál. Ezek ráadásul ingyen elérhetők a weboldalon keresztül kérvényezve. A rózsaszín Whitney Popping fehérnemű szett megvásárlásával a Stella McCartney Cares Foundation munkáját támogatod, ami a londoni Hello Beautiful Foundation és a liverpooli The Linda McCartney Centre munkáját segíti.
Ha magyar szervezetet szeretnél támogatni, megteheted a Dorko limitált "Minden nő számít." kollekciójának megvásárlásával, amely Az Emlőrák Gyógyításáért Alapítványnak adományoz. Amennyiben nem szeretnél terméket vásárolni, utalással és az 1%-oddal támogathatod az alábbi szervezeteket: Az Emlőrák Gyógyításáért Alapítvány, Egészség Hídja Összefogás az Egészségért, a Mellrák Ellen Egyesület, Magyar Rákellenes Liga, Rákbetegek Országos Szervezete.
Comments