Poszt-apokaliptikus trend meghatározással fejezem ki ma a rajongásomat egyszerre a science-fiction és a divatszakma iránt, igyekszem mindezt spoiler mentesen tenni.
2020 egyik legjobban várt sorozatáról, A farkas gyermekeiről van szó, ami az az Aaron Guzikowski fejéből pattant ki, aki a Fogságban című film és az újraforgatott Pillangó forgatókönyvét írta. Aaron ötletét a bemutatást nem igénylő legenda, Ridley Scott karolta fel és keltette életre, olyannyira, hogy az első két részt ő maga rendezte, a harmadikat pedig fia, Luke Scott. Az HBO sci-fi sorozata a földi élet vallási háború által való elpusztítása után játszódik, amikor az emberiség űrgyarmatosításba kezd. A történet két főszereplője Anya és Apa (Amanda Collin és Abubakar Salim) androidok, akik ateista szellemben próbálnak életben tartani gyermekeket a teljesen kihalt Kepler-22b bolygón, 600 fényévre a Földtől. A gyerekek közt megjelenik egy kiválasztott és nem sokkal később persze feltűnik az ellenség is, Anyának pedig előjön egy pusztító oldala, de megismerhetjük az androidok eredetét is. A részletekbe azok miatt nem mennék bele, akik nem látták még a sorozatot, de el szeretnék kezdeni. Számomra ez a sorozat sokkal több annál, hogy szépen meg van csinálva, ahogy felrobbannak emberek, hiszen elképesztő színészi játékokat láthatunk, a történet összetettségéről és mélységéről nem is beszélve. Egyszerűen nincs jó és rossz oldal, mindenkitől félni kell. Újra felmerül a mesterséges intelligencia és az ember viszonyulásának kérdése, de elgondolkozhatunk több szemszögből is a szülő-gyerek kapcsolaton és persze a vallási fanatizmus hatalmán is.
Ridley jelmeztervezője ezúttal is az Oscar-díjas Janty Yates volt, akivel olyan kasszasiker filmeken dolgoztak már együtt, mint a Gladiátor, Alien Covenant, Prometheus és Mentőexpedíció. Ma tehát Janty jelmez választásait fogom híres divattervezők által bemutatott darabokhoz hasonlítani, legalábbis azokhoz, amik eszembe jutottak az epizódokat nézve. Az első észrevételem rögtön az lenne, hogy bár a sorozatot főleg Dél-Afrikában forgatták, már az első részben éreztem a Calvin Klein 2018-as őszi-téli, Willy Vanderperre által Utah államban fotózott szintén elhagyatott bolygós kampányának feelingjét:
Nézzük is az asszociációs játékot, először Anya és Apa latex ruháival:
Mugler Haute Couture 1995 ősz-tél, Alexander McQueen 1999 tavasz-nyár, Christian Dior 2003 ősz-tél, Balmain 2019 tavasz-nyár, Balmain 2020 ősz-tél és Saint Laurent 2020 ősz-tél
Anya és Apa utazó sisakjai :
Comme des Garcons 1993 ősz-tél, Ports 1961 2010 ősz-tél és Alexander McQueen 2014 tavasz-nyár
Anya új ruhája a szimulációban:
Valentino Haute Couture 2013 ősz-tél és 2017 tavasz-nyár
Campion és a nap istenét imádó gyerekek öltözéke:
Calvin Klein 2018 ősz-tél és Ports 1961 2010 ősz-tél
Ha a mithraisták motívumát szeretnéd viselni:
Alexander McQueen 2017 ősz-tél és Dior 2020 tavasz-nyár
Ha pedig valaki nekromantának szeretne öltözni (spoiler nélkül), ajánlom a fent már említett 2020-as Balmain és 1995-ös Mugler kollekció kombinálását:
Viccet félretéve, Janty Yates ebben a videóban mesél a kosztümök anyagának és felépítésének kiválasztásáról, érdemes megnézni:
Az új, nyolcadik rész pont holnap érkezik, garantáltan tele lesz izgalmakkal és feszültséggel.
Képek forrása: Vogue, The Fashion Spot, HBO Max, HBO Magyarország
Comments