Joseph Altuzarra őszi kollekcióját anyai nagyszülei és az ő útjuk ihlette, amely az 1940-es években történt Sanghajtól egészen New Yorkig, így kétségkívül ez lett az eddigi legszemélyesebb alkotása.
Ha nem ismernéd a luxusmárkát, elég annyit tudni, hogy Joseph gyakornokként kezdte Marc Jacobsnál, részt vett Proenza Schouler tervezőcsapatában, Ricardo Tisci első asszisztense volt a Givenchynél, majd 2010 tavaszán mutatta be első saját kollekcióját. Anna Wintour nagy kedvence, a kezdettől fogva támogatja Altuzarrát, 2011 és 2014 közt minden évben elnyert valamilyen CFDA (Council of Fashion Designers of America) díjat. Mint már korábban írtam, mindenhez tudok és szeretek is magyar modellek vonatkozásában fűzni valamit, Altuzarra nagy kedvence például Axente Vanessa, akivel többször jelent meg a CFDA gáláján és egyszer a Tony Awardson is. Sőt, a bejegyzés témájául szolgáló kollekciót idén három magyar modellen is láthattad a párizsi divathéten, Vanessa mellett Muszela Emma és Nagy Evelyn mutatta be a most négy generáción látható ruhákat.
A honlapon olvasható információ szerint a Párizsban született designer a felmenői és a következő generáció előtt tiszteleg a kollekcióval, így az életében legfontosabb nőket láthatod befotózva az új darabokban, amelyek a család fontossága mellett kelet és nyugat találkozását is jelképezik. Joseph minden vágya, hogy az általa tervezett ruhákat is generációról generációra adják majd át, összekötve a múltat, a jelent és a jövőt, ahogyan az náluk is szokás. A fotókon tehát ezúttal Joseph nagymamája, Jeanette Wei, édesanyja, Karen Altuzarra, unokatestvére, Lily Kwong és 9 hónapos kislánya, Emma Altuzarra-Weissman látható. Mindenkit a család egy másik tagja fotózott, Karent például férje, azaz Joseph édesapja.
Amellett, hogy nagyon szerethető a fotók hangulata és ötlete, a sorozat rávilágít arra is, hogy Joseph designja mennyire jól mutat különböző testalkatokon és korosztályban.
Altuzarra egyébként nem először rukkolt elő személyesebb hangvételű képekkel. Joseph a resort kollekció fittingjének második napján volt kénytelen bezárni a stúdióját a vírushelyzet miatt, így egyértelmű volt számára, hogy a lookbook képekkel a keményen dolgozó csapatának akarja kifejezni a tiszteletét. Méghozzá úgy, hogy a szokásos tökéletes képek mellett bemutatta a tervezés őszinte folyamatát is.
Altuzarra alkotásait legközelebb október 3-án láthatjuk majd Párizsban, a 2021-es tavaszi divathéten.
Forrás: Altuzarra, Vogue, WWD
Comments