A 2021-es resort és tavaszi kollekciók tervezésekor már nagyban a karantén időszak alatt voltunk, így számos logisztikai és sok helyen anyagi problémával szembesültek a tervezők. A világ jelenlegi helyzetére reflektálva mégis az volt a legnagyobb kérdés, hogyan tehetnék a kollekciókat egyrészt kényelmesebbé az emberek számára, másrészt sokkal fenntarthatóbbá az emberiség jövője érdekében. Így történt, hogy kivételesen a kevesebb néha több elvét követték lényegesen kevesebb lookkal, korábbi szezonok anyagait és szabásmintáit újrahasználva (Miu Miu például egy 1996-ban bemutatott felsőt is betett az új kollekciójába), emellett minden folyamatot fenntarthatóbbá téve, a megszokottnál kevesebb pazarlással.
A környezettudatos szemléletmód legnagyobb divatipari úttörője, Stella McCarntey természetesen ebben a szezonban is új szintre léptette a fenntarthatósági stratégiáját. Az egyik legszenvedélyesebb környezetvédőként a lezárások alatt egy környezetvédelmi ábécét álmodott meg, egyrészt kinyilatkoztatásként másrészt azért, hogy a nagy horderejű kifejezések minden réteg számára befogadhatóbbak legyenek. Például O, mint organikus, S, mint sustainability (fenntarthatóság), és V, mint vegán. Stella számára ennél a kollekciónál az volt a legfontosabb, hogy időtálló anyagokba fektetve hozzon létre valami igazán újat. A technológia fejlődése és a környezetet szennyező problémák nyomása miatt szerencsére egyre több fenntartható lehetőség jelenik meg a bolygóra fenyegetést jelentő divatipari anyagok helyettesítésére. Jelenleg a két legnagyobb állat- és környezetvédelmi közellenség a selyem és a bőr, amire a Stella által népszerűvé tett Bolt Threads nyújtja a legmegfelelőbb alternatívát.
“Partneri kapcsolatunk a Bolt Threads-szel személyes és szakmai szinten is nagyon izgalmas, olyan érzés, mintha végre minden összeállna és a divat, a fenntarthatóság, valamint a technológiai innováció pontjai összekötésre kerültek volna. Ez egy olyan dolog, ami után a karrierem legnagyobb részében a saját utamon kutattam és egyszerűen úgy érzem, hogy végre új lehetőség nyílt arra, hogy sokféle iparágat összefogjunk és mindannyian egy jobb bolygóért dolgozhassunk együtt. Ez egy igazán modern és tudatos megközelítése a divatnak. Az iparnak, amely megannyi hagyománnyal rendelkezik, ami káros is lehet a környezetre és csak visszahúz minket. Számomra mindig fontos volt, hogy előre haladjak a divatban és ez valóban az a pillanat, amikor meg kell ünnepelni a technológiát és egyben a divat jövőjét.” - nyilatkozta Stella McCartney az első Bolt Threads-es kollaborációja során kiadott hivatalos közleményben. Ezen a képen az angol divattervező a szóban forgó cég vezető igazgatójával pózol a 2018-as tavaszi show backstage-ében, amin a két 100%-ban emberek által készített "pókselyem" ruhadarab is látható:
A Bolt Threads ugyanis az ipari biotechnológia áttöréseit felhasználva hozta létre a szövetek következő generációját, amellyel gyökerestül megváltoztatja az általunk ismert textilipart. Történetük akkor kezdődött, amikor 2009-ben egy biomérnök, egy biofizikus és egy biokémikus elhatározta, hogy jobb anyagokat fog kidolgozni egy jobb világ érdekében. Szerintük a legaggasztóbb problémákkal is a természethez kell fordulni, kizárják a rendkívül veszélyes vegyszereket és a fenntarthatatlan gyakorlatokat. Környezettudatosan előállított és etikai szempontból is elfogadott, nem állati eredetű termékeik közül a három legfontosabb alapanyag a Microsilk vegán selyem és a Mylo bőrtelen bőr, plusz a B-Silk vegán selyem protein gyártásával is foglalkoznak a cruelty-free kozmetikai ipar számára.
A Microsilk egy olyan, 2017 óta forgalmazott megújuló alapanyag, ami többek közt cukor, só, víz és élesztő felhasználásával készül, utóbbiba biomérnöki tervezéssel géneket tesznek. Az erjesztésen alapuló gyártás során eltávolodnak a kőolaj alapú, mérgező folyamatoktól és a biológiailag nem lebomló szövetektől. Magához a folyamathoz a pókok rendkívül rugalmas selyemfonalának előállítását vették alapul és olyan technológiát fejleszttettek ki, ami fenntartható módon utánozza le ezt. Stella McCartney volt az első, aki elkezdte és a mai napig is használja a pók- és hernyóselyem helyettesítő anyagot. Először a Modern Művészeti Múzeum kollaborációjához alkottak egy arany Microsilk ruhát, 2017-ben pedig elsőként a világon együtt hoztak létre egy olyan Adidas teniszruhát, ami biológiailag 100%-ban lebomló.
A Mylo “Unleather” még ennél is nagyobb népszerűségnek örvend, ugyanis Stella McCartney mellett 2020-tól az Adidas, Lululemon és a Kering fektet be a legújabb vegán bőr anyagba. Utóbbi egyébként olyan luxus divatházak kiegészítőinek fejlesztését felügyeli, mint például Alexander McQueen, Balenciaga, Gucci és Saint Laurent. A valódi bőr előállítása fenntarthatósági és etikai oldalról is problémás, a legtöbb műbőr pedig sajnos kőolajszármazékokból készül, ezzel ellentétben a Mylo micélium alapú, vagyis a gomba mikroszkopikus fonalainak szövedékéből áll. Előállítása a korábban használt gomba alapú műbőröknél (például MuSkin) is kevesebb veszélyes kémiai anyagot igényel, nagyon szigorú etikai és termelési gyakorlatot követve. A folyamat csupán négy egyszerűnek tűnő lépésből áll, melyekből néhányat a galériában is láthatsz: először kukoricaszárágyakon növesztik és táplálják a micélium sejteket, majd folyamatosan szabályozzák a hőmérsékletet és páratartalmat a felfelé növekedését ösztönözve, hogy a sejtek milliárdjai összehozzák az áhított 3D-s hálózatot. Az gombahálózatot végül összenyomják arra a vastagságra, amire szükség van a kívánt anyaghoz. Ilyenkor már nem növekszik, csupán a természetes barnulási folyamatán megy keresztül, ezután már színezhető és rá is nyomható a kívánt bőrhatású minta. Felhasználható ruha-, cipő- és kiegészítő gyártás során, mivel mechanikai tulajdonságai és tapintása is a bőrhöz hasonló, ráadásul rendkívül költséghatékony. Mindent összevetve méltó versenytársa lehet az állati bőröknek és a PVC alapú műbőröknek.
Az első saját Bolt Threads Mylo táskát 2018-ban dobták piacra, nem sokkal később megjelent Stella McCartney ikonikus Falabella táskájának gomba bőr változata is, azóta pedig ezzel az anyaggal is töretlen a közreműködés.
Képek forrása: Bolt Threads, Stella McCartney, Vogue
Comments