top of page
Writer's pictureVirág Mádi

Nők milliói számára fontos szimbólumokkal áll ki a lengyel tüntetők mellett a Vogue magazin

Updated: Nov 27, 2020

Október vége óta polgárháborús hangulat uralkodik Lengyelországban, ahol számos nagyvárosban tiltakoznak tízezrek Európa legszigorúbb abortuszszabályozásának további alkotmányos szigorítása ellen. A főleg fiatal nőkből álló tömeg miközben az elnyomás ellen lázad és az emberi jogokért küzd, a lengyel hatóságok kíméletlen brutalitásával szembesül. A feketébe borult demonstrációk célja, hogy új álláspont kialakítására kényszerítse a művi abortusz szabályozása kapcsán a lengyel kormányt, szimbólumává pedig egy vörös villám vált a nők ellen indított nyílt háborút jelképezve.



A jelenlegi politikai helyzetben igen nagy bátorságra vall a legfontosabb lengyel divatlap, vagyis a Vogue Polska részéről, hogy elsőként állt be a tüntetők jelképének zászlaja alá azzal, hogy a legismertebb lengyel szupermodellt és aktivistát, Anja Rubikot állította címlapra meztelenül, a fekete-vörös színt hangsúlyozva, villámmal az arcán, megkötött kezekkel, majd vörös füstbombát tartva. A mai napon (pont, amikor Mateusz Morawiecki nálunk tárgyal) megjelent decemberi-januári számban ráadásul egy Marta Lempart-tal készült interjú is olvasható. Ő nem más mint a a Strajk Kobiet (Női Sztrájk) mozgalom abortusztilalom-ellenes, feminista vezetője.



“Minden, ami a lengyel nőket aggasztja, minket is aggaszt- ez az első kiadás óta így van és ehhez mindig is hűek fogunk maradni. Ezért kértük fel Anja Rubik szupermodellt és - talán manapság elsősorban - aktivistát, hogy készítse el a címlapsztorinkat. Saját magát fényképezte azokkal a szimbólumokkal, amelyek a lengyel nők milliói számára oly fontosak.” - írta a címlapokról Filip Niedenthal, a lengyel Vogue főszerkesztője.



2020 legerősebb címlapsorozata 4 fotóból áll, a 'The Power Of Women" jelmondattal ellátva, Anja Rubik-kal a központban, aki a meztelenséget használja, mint a női forradalom szimbólumát. Helmut Newton 'Big Nudes' sorozatának amazonjaihoz hasonlóan anyaszült meztelenül testesíti meg Lengyelország jelenleg harcoló, erős nőit. Véleményem szerint az első címlap, amin Anja igazi szuperhősként pózol, hordozza magában a legfontosabb üzenetet: meg van kötve a nők keze, ha a reprodukciós jogaiktól fosztják meg őket.



Anja a lehető legjobb választás volt, tudatosan készítette el élete legmeghatározóbb címlapjait. A 37 éves modell ikon volt már Anthony Vaccarello múzsája, a 25 magazine főszerkesztője, a lengyel Vogue első címlapsztárja és saját parfüm márkájának tulajdonosa is, 20 éve töretlen karrierje által szerzett befolyásával Lengyelországba is változást tudott hozni. A Jog és Igazságosság (PiS) párt 2015-ös győzelme óta kampányol az abortuszhoz való emberi jogok mellett és a visszafelé haladás ellen, továbbá a mai napig komoly munkát folytat hazájában a szexedukáció támogatásáért az elszigetelt, bizonytalan jövő előtt álló fiatalok körében. Anja szexuális felvilágosító videókat kezdett el készíteni, majd 'SexedPL' címmel kiadott egy könyvet a serdülőkorról, a szerelemről és a szexről. Bár a könyvet több százezren megvásároltak, az ezer példány, amelyet lengyel iskoláknak ajándékozott, több helyen betiltásra került. A szupermodell egy SexedPL buszon is dolgozik, amely oktatókkal járná az országot, felvilágosító workshopokat tartva.




"Ezek a karrierem legfontosabb és legszemélyesebb címlapjai. Az én nyelvem a képalkotás (legyen az egy stábbal vagy önállóan), így tudom kifejezni magam, a tiltakozásomat, a lázadásomat, az erőnket, fájdalmunkat, dühünket és reménységünket. Hiszem, hogy a fotózás bír akkora figyelemfelkeltő erővel, ami érzelmeket ébreszt, párbeszédeket kezdeményez, cselekvésre késztet minket és változást indít el." - tért ki a Anja átütő írásában arra, miért pont ezt a formáját választotta a tiltakozásnak. A meztelenség szimbóluma kapcsán hozzátette: "meztelenül vagyunk a legegyenlőbbek. A meztelen testet nem kellene, hogy tárgyiasítsuk vagy szexualizáljuk. Nem szabadna, hogy megszégyenítsenek a meztelen testem miatt. A testem változik, öregszik és ez rendben van. Az elveim viszont mindig ugyanazok maradnak. Az én testem, az én választásom, az én döntéseim."



"Minél idősebb leszek, annál jobban kötődök Lengyelországhoz. És amikor megtámadják a nők jogait, az LMBTQ + közösség jogait, a személyes szabadságot, a tanárokat és a diákokat a hazámban, és amikor az állam szinte minden nap új közellenséget jelöl ki a közösségünkből, akkor nem maradhatok csendben. Azt akarják, hogy szégyenkezzünk azért, akik vagyunk, akit szeretünk és amiben hiszünk. Ez megosztja az országunkat és bizonytalanná tesz bennünket, a kettészakadt társadalmat pedig könnyebb manipulálni. Ne hagyjuk, hogy megfélemlítsenek minket. A törvényeknek nem szabadna beavatkoznia a személyes döntéseinkbe."- olvasható továbbá Anja Rubik személyes véleménye a lengyel helyzetről.


Képek forrása: Vogue Polska


Minden tiszteletem a tiétek, Vogue Polska és Anja Rubik!

79 views0 comments

Comments


Post: Blog2_Post
bottom of page