Négy nappal azután, hogy Nagy Evelyn részt vett a Kenzo legújabb, 2021-es tavaszi-nyári kollekciójának bemutatóján, a divatház alapító géniusza, Kenzo Takada 81 éves korában elhunyt a Covid-19 fertőzés szövődményei következtében.
Takada volt az első japán designer, aki a francia divatipar élvonalában igazán nagy sikereket tudott elérni. A színkavalkádban boldogságát lelő tervező zsenialitása abban rejlett, hogy japán anyagokat és szabásvonalakat hozott be az európai divatba, a két különböző kultúrát egyesítve.
Gyerekkora óta érdeklődött a női magazinok iránt és mindig is Párizsba vágyott, legnagyobb példaképe pedig Yves Saint Laurent volt. A ’60-as években sikerült kiköltöznie Franciaországba, ahol először stylisként dolgozott. Kevesen tudják, de a divatház “Jungle Jap” márkanévvel indult és csak egy 1976-os New York-i bemutató után kapta meg a végleges Kenzo nevet. Takada akkor került be a köztudatba, amikor 1970-ben a francia Elle címlapján egy teljes Kenzo szettet mutattak be.
A címlap sikerének köszönhetően mindenki Kenzoban kezdett el járni, többek közt Grace Jones, Jerry Hall, Iman és Tyra Banks kedvence lett. Főleg amiatt, ahogyan a kifutós műsorokat forradalmasította, előtte ugyanis a modellek sorszámmal vonultak a bemutatókon.
A minták halmozása mellett biztosan van még valami, ami mindenkinek eszébe jut a Kenzo névről: a 20 éves Flower by Kenzo parfüm, vagyis az egyik legjobb klasszikus illat a világon, felejthetetlen pipacsos üveg designnal.
Takada a Kenzo divatházat kereken 50 évvel ezelőtt alapította, 30 éven keresztül, azaz 2000-ig vett részt a tervezés folyamatában, 1993-ban pedig, mint minden nagyobb nevet, az LVMH őt is felvásárolta. 2020-as tervei közt szerepelt egy új lifestyle brand, a K3 elindítása, amit a párizsi showroomban el is kezdtek bemutatni az év elején.
“A munkáim mindig is a szabadságról és a harmóniáról szóltak. Szeretném, ha úgy emlékeznének rám, mint a tervező, aki átlépte a határokat.” - nyilatkozta Takada 2000-ben a Vogue magazinnak.
Úgy gondoltam, legméltóbban úgy emlékezhetnék meg róla a blogon, ha összegyűjtöm a magyar modellek Kenzo-szerepléseit, az elhunyt tervező öröksége előtt tisztelegve.
2000 előtt sajnos nem találtam sok információt a magyar modellek és Kenzo kapcsolatáról, a '70-es '80-as években például politikai okok miatt csak Lantos Piroska és Felkai Anikó tudott eljutni Amerikába. Nézzük tehát a listát Mészáros Diánától egészen Nagy Evelynig:
Mihalik Enikő a 2010-es, majd 2011-es tavaszi-nyári kampányban egyetlen magyar Kenzo kampányarcként, Mario Sorrenti fotóin:
Mészáros Diána a 2001-es tavaszi-nyári shown:
Srej Sophie és Mihalik Enikő a 2009-es őszi-téli bemutatón:
Mihalik Enikő, 2010 tavasz-nyár:
Rajzák Kinga, 2012 ősz-tél és 2017 tavasz-nyár:
Mink Olívia, 2016 tavasz-nyár:
Szilágyi Csepi, 2018 ősz-tél:
Hollósi Dóra, 2020 ősz-tél:
És a legutóbbi, Nagy Evelyn, 2021 tavasz-nyár:
Képek forrása: Vogue, Forbes, BBC, W Magazine, The Times UK, Models, Design Scene
Opmerkingen