top of page
Writer's pictureVirág Mádi

Amíg van élet, addig remény is van.

Updated: Oct 18, 2020

26 kiadvány 19 nyelven, 1 közös cél érekében.

Mindenki tisztában van vele, milyen fontos szerepet tölt be egy magazin életében a szeptemberi szám, ennek jelentőségét a Condé Nast kiadó idén megszorozta százzal.

A Vogue 128 éves fennállása során először páratlan összefogást és egyben párbeszédet hirdetett a világ jelenlegi helyzetére reflektálva, amihez összehívták a jelentős befolyással és több millió fős olvasótáborral bíró Vogue magazinokat azzal a céllal, hogy mindegyik ország szeptemberi száma ugyanabban az előremutató, humánus és optimista témában készüljön el saját értelmezésben, ami nem más mint HOPE, azaz Remény. A kiadó tehát hisz abban, hogy együtt erősebbek vagyunk és hogy a főszerkesztők által kiválasztott anyagok valódi változást tudnak hozni olyan problémák kezelésében, mint a rendőri brutalitás, a rendszerszintű rasszizmus, a menekülthelyzet, a klímaváltozás, az LGBTQ+ jogok hiánya vagy a Covid-19 tekintetében az orvosok megbecsülése, illetve az állásukat vesztett emberek tömegének segítése.

Az új és szebb jövő reményében rengeteg elgondolkodtató alkotás született, a 26 magazin pályázatából most a 10 kedvencemet fogod látni.


Vogue Mexico & Latin America: Stefan Ruiz



Vogue Thailand: Aekarat Ubonsri


Vogue Arabia: Sumayyah Al Suwaidi



Vogue CS: Michal Pudelka




Vogue Greece: Dionisis Andrianopoulos


Vogue India: Hashim Badani


Vogue Turkey: Osman Özel



Vogue Paris: Inez & Vinoodh

Vogue Portugal: Branislav Simoncik



Vogue UK: Alasdair McLellan portréja Tom kapitányról, aki 99 évesen magán akciójának köszönhetően 32 millió fontot gyűjtött össze a vírus elleni harc támogatására. Az eredeti célja 1000 font volt.


Anna Wintour szerint soha ennyire nem volt szükségünk a reményre, mint most, ez alkalommal hiszek neki. A projekthez tartozó, már megjelent címlapokat is összegyűjtöttem:





31 views0 comments

Comments


Post: Blog2_Post
bottom of page