top of page
Writer's pictureVirág Mádi

A 2021-es tavaszi szezon legizgalmasabb új arcai

Updated: Oct 14, 2020

A szeptemberi fashion weekek során a divatházak csapatai a modern technikai elemek és díszletek mellett magukkal a modellekkel is próbálták izgalmasabbá tenni a bemutatójukat. Volt tervező, aki saját barátait, családtagjait kérte fel kifutós modellnek, olyan is, akinél leginkább szupermodell ikonok vonultak. Persze most is nyüzsögtek az exkluzív lányok, ott volt például Prada és Valentino showja Milánóban, ahol elképesztő new face-ekkel rukkoltak elő a casting directorok.


Nagyon sok új lány van, akit követek, de ma kifejezetten olyan modelleket mutatok be, akik kifutón ezelőtt soha nem látott új karakterek, méghozzá a számomra legizgalmasabbak. Tiszta sor, hogy legtöbben még szinte babák (a Prada nyitó modelljének például most először még fogszabályzója van), pontosan ezért lesz érdekes látni, hogy merre orientálódik a karrierjük a közeljövőben. A lányok a világ minden pontjáról érkeztek, kis modellügynökségektől is, a felsorolás alapján pedig kiderült számomra, hogy főleg angol és holland felfedezettek tetszettek idén a legjobban. A folyamatosan frissülő listán szerepel természetesen a Magyarországot képviselő Dobár Zita is, aki a Dior, míg Pásztor Panna, aki a Balmain kifutóján debütált Párizsban.


Britt Oosten (Micha Models Amszterdam) - Fendi exkluzív



Dobár Zita (Attractive Models Budapest) - Christian Dior



Kayako Higuchi (Trend Model Management Barcelona) - Burberry exkluzív



Greta Elisa Hofer (SP Models Innsbruck) - Prada exkluzív



Mia Harcourt (Models1 London) - Valentino



Vira Boshkova (Icon'A Ukrajna) - Prada exkluzív



Pásztor Panna (The Diary Management, Budapest) - Balmain



Dija Kallon (Her Management, Hamburg) - Prada exkluzív



Rawdah Mohamed (i-d studio, Oslo) - Max Mara



Gemma Francis-Burnett (Linden Staub London) - Valentino



Jade Nguyen (Elite, Párizs) - No. 21



Vasilina Kireenko (Avant Models, Oroszország) - Acne Studios



Sarah Ish (IMM Brüsszel) - Valentino



Lydia Kloos (Micha Models Amszterdam) - Prada exkluzív



Mariana Pardinho (Ming Management, Brazília) - Burberry



Maja Zimnoch (Selective Management, Varsó) - No. 21



Sioned Cordiner (IMG Models) - Acne Studios


Nalya Leónce (Valérie Parratte, Guadeloupe) - Miu Miu



Anneliek Heuvel (Paparazzi Models Amszterdam) - Miu Miu



Ifrah Qasim (Mika Models, Stockholm) - Louis Vuitton



Ida Heiner (Scoop Models, Koppenhága) - Louis Vuitton exkluzív



Iris Delcourt (Viva Models, Párizs) - Chanel


Képek forrása: a modellek anyaügynökségének weboldala és Prada, Vogue, Models


Comments


Post: Blog2_Post
bottom of page